Home / Egyéb / Erdélyben két héten keresztül szavazhatnak reggel hattól este tízig a kettős állampolgárok

Erdélyben két héten keresztül szavazhatnak reggel hattól este tízig a kettős állampolgárok

Az itthon adózó, de nyugaton dolgozó magyarok ezzel szemben csak április 3-án voksolhatnak egy-két helyen, levélben pedig továbbra sem.

“Erdélyben két héten keresztül szavazhatnak reggel hattól este tízig. Ha jól szavaznak, Tiborcz üzlettársa milliárdokat kaphat továbbra is”

– írja Hadházy Ákos a közösségi oldalán. A független politikus Szijjártó Péter legutóbbi bejelentését osztotta meg. Ebben a miniszter arról beszélt, hogy az erdélyi kettős állampolgárok hogyan voksolhatnak majd és mire számíthatnak, ha a Fidesz kormányoz tovább a választások után.

Hadházy szerint “több, egészen döbbenetes, botrányos és vérlázító dolgot” jelentett be Szijjártó Péter:

“Erdélyben három helyen, március 19-től, reggel hattól este tízig szavazhatnak kettős állampolgár honfitársaink.

(De természetesen levélben is megtehetik, sőt odaadhatják másnak is, hogy vigye be a külképviseletre. Sőt, 15-20 ezer halott is meg fogja kapni a szavazólapokat, senki nem fogja ellenőrizni, hogy más szavazott-e helyettük. A Magyarországra adózó, de Nyugat-Európában dolgozó magyarok viszont országonként egy-két helyen, csak április 3-án reggel 7 és este 7 között szavazhatnak, levélben ‘természetesen’ továbbra sem)” – írja posztjában a politikus.

Majd azzal folytatja:

“Hozzáteszi, hogy ha jól viselkednek, továbbra is kapnak pénzt a nagyvállalkozók. Mint például az a vállalkozó, aki egymaga 37 milliárd forintot (!!!!) kapott egy gyergyóremetei tejpor- és krumplifeldolgozó üzemre.”

(forrás)

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.