Home / Egyéb / A vesztegetők a fogdán landoltak, Völner Pál viszont szabadlábon védekezhet

A vesztegetők a fogdán landoltak, Völner Pál viszont szabadlábon védekezhet

Egyetlen retorzió: felfüggesztették a mentelmi jogát.

A Népszava több alkalommal is rákérdezett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, hogy miért hagyták szabadlábon Völner Pált, ám egyelőre nem kaptak választ. A volt államtitkárnak – mint ismert – felfüggesztették a mentelmi jogát, miután több rendbeli korrupcióval gyanúsították meg.

Mint azt a lap megjegyzi: bár Völner rendszeresen fogadott el kenőpénzt a végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől, az ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség megelégedett azzal, hogy tavaly december közepén gyanúsítottként hallgatta ki a képviselőt. Mivel nem kezdeményezték letartóztatását, így jelen állás szerint Völner a későbbiekben is bejárhat a Parlamentbe szavazni, felszólalhat, sőt akár törvényt is javasolhat. Az állásukat vesztegetéssel megszerző végrehajtók egyébként a fogdán landoltak, csak a képviselő védekezhet szabadlábon.

(forrás)

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.