Home / Egyéb / EMELKEDŐ KAMATOK, MEGSZŰNŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

EMELKEDŐ KAMATOK, MEGSZŰNŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

Idén az emelkedő hitelkamatokkal és fél tucat állami támogatás megszűnésével kell számolnunk.

A kamatok emelkedését nem lehet elkerülni

A jegybanki kamatemelések nyomán nagyon jelentősen megemelkedtek azok a referenciamutatók, amelyek meghatározzák a változó kamatozású lakáshitelek aktuális kamatát. Erre tekintettel vezetett be kamatstopot a kormány.

A már meglévő jelzáloghiteleknél február 1. és június 30. között alkalmazható kamatok emelésének mértékét ugyan korlátozza a kormány döntése, de az új lakáshitel igénylőknek továbbra is a dráguló piaci árakkal kell számolniuk. 

A nem jelzáloghitelek is drágulhatnak januártól, emelkedik ugyanis a jegybanki alapkamathoz kapcsolt maximum thm mértéke. A szabad felhasználású személyi kölcsönök maximum thm-e január 1-től 24,6 százalék helyett 26,1 százalék, a folyószámlahitelek, hitelkártyák és áruhitelek maximum hitelköltség mutatója pedig 39,6 százalék helyett, 41,1 százalék lesz a következő fél évben. Ezt ugyan általában nem érik el a bankok, de a kamatemelés már ezeknél a hiteleknél is megkezdődött decemberben.

Féltucat állami támogatás ér véget 2022-ben

Több lakástámogatási program ér véget jövőre, egy részük már június 30-án. Ez a végdátuma többek között a falusi csok-nak, aminek köszönhetően jelenleg 2679 kistelepülésen lehet állami támogatással ingatlant venni és korszerűsíteni. A legfeljebb 10 millió forintos állami támogatás június 30. után már csak a hagyományos csok keretein belül lesz elérhető.

Szintén június 30-ig lesz beadható az igénylés a 27 százalékos áfa-visszatérítésre, ha korszerűsítés és bővítés a cél – ezzel legfeljebb 5 millió forinthoz juthatnak hozzá a családok. Új lakás építésére a 27 százalékos és az 5 százalékos áfa-visszatérítést 2022. december 31-ig vehetjük igénybe.

2022 végén ér véget emellett több családtámogatási elem is. Lezárul többek között a népszerű babaváró hitel, amivel fiatal, gyermekvállalás előtt álló házaspárok juthatnak hozzá legfeljebb 10 millió forint kamatmentes kölcsönhöz. 

Véget ér továbbá az otthonfelújítási támogatás, ami legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelenthet azoknak, akik már túl vannak a lakásfelújításon és mindezt számlákkal is igazolják. A támogatás előfinanszírozásához felvehető otthonfelújítási hitelnek nincs végdátuma, viszont a kedvezményes, 3 százalékos kamattal felvehető hitelből csak akkor van értelme felújítani, ha a munkálatokkal elkészülünk és év végéig a támogatási kérelmet is be tudjuk adni – máskülönben vissza kell fizetni a hitelhez igénybe vett kamattámogatást.

Várhatóan még 2022 első felében kimerül a Zöld Otthon Program 200 milliárd forintos kerete, ami egyben a program végét is jelentené a jelenleg ismert információk alapján. A kifejezetten újépítésű, energiatakarékos ingatlanok megvásárlására vagy felépítésére igénybe vehető hitel kamata legfeljebb 2,5 százalék lehet, ami jelentősen olcsóbb a piacon elérhető többi lakáshitelhez képest.

A zöld hitel keretének kimerülésével egy időben a kamatmentes zöld csok kedvező feltételei sem lesznek már elérhetőek.

(forrás)

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.