Home / Egyéb / MEG SEM ÁLLT AZ ÉPÜLETFALIG

MEG SEM ÁLLT AZ ÉPÜLETFALIG

A sofőr egy császári üzlet falának ütközött, majd a felelősség elől távozott. A kisbéri rendőrök fél óra alatt elfogták az ittas sofőrt, akit gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrségre 2021. december 28-án 5 óra 20 perckor érkezett bejelentés egy császári balesetről. A helyszínen maradt járművel egy bolt falának ütköztek. A rendőrök adatgyűjtés során megtudták, hogy az üzlettulajdonos kérdőre akarta vonni a sofőrt, de ő egy másik autóval távozott. A kisbéri járőrök rövid időn belül megállapították a járműtulajdonos lakcímét, akit percekkel később már a szákszendi lakcímén igazoltattak. A 30 éves férfi elmondta, hogy a balesetet ő okozta és a vezetés előtt fogyasztott alkoholt. Vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, majd a rendőrkapitányságra előállították. A férfi vezetői engedélyét elvették, a nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A baleset során anyagi kár keletkezett.

Forrás: police.hu

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.