Home / Egyéb / Törvénymódosító javaslatot nyújtott be szerdán a Jobbik az alapvető élelmiszereket terhelő áfa csökkentése céljából.

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be szerdán a Jobbik az alapvető élelmiszereket terhelő áfa csökkentése céljából.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy az élelmiszerárak elszabadultak, sokaknak gondot okoz a mindennapi alapvető élelmiszerek beszerzése, azonnali megoldásra lenne szükség.

A parlament honlapján olvasható dokumentum szerint jövő év január 1-jétől a tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök árát a lehető legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adó terhelné.

Az indítvány indoklásában az szerepel, az elmúlt években az élelmiszerárak drasztikusan emelkedtek Magyarországon, bizonyos gyümölcsfajtáknál kétéves idősíkon egyenesen az ár duplázódása következett be.

A beterjesztők megjegyzik, további, akár 20-25 százalékos áremelkedés is előfordulhat, amit az infláció, az – mint fogalmaznak – extrém módon és tudatosan gyengített forint, illetve „a lakosság igen nagy részének bebetonozott nélkülözése” gyorsít. Hozzáteszik, a bérek vásárlóereje csökken, a fizetések euróban mérve „vagy egyhelyben toporognak a fizetések, vagy akár csökkennek is”.

Az ellenzéki politikusok úgy vélik, ha a kormány nem tesz minél bátrabb lépéseket, nem csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját, félő, hogy újabb tízezrek nem tudnak majd hozzájutni a létfenntartáshoz szükséges cikkekhez.

Hangsúlyozzák, emellett egy olyan monitoringrendszer kiépítése is szükséges, amely képes vizsgálni azt, hogy a nagymértékű áremelések mögött állnak-e valós piaci folyamatok.

A Jobbik szerint a foszladozó szociális védőháló visszaszövése az adórendszeren keresztül valósulhat meg, hiszen

ma még a családi adókedvezmény összegének akár egészét képes elvinni az európai szinten is rekorder, már-már büntetőadóként funkcionáló áfa.

A javaslatot először az illetékes bizottság (vélhetően a Gazdasági Bizottság) fogja megvitatni, ha ott a fideszes többség is támogatja, akkor kerülhet az indítvány az Országgyűlés plénuma elé.

(forrás)

About regio34

Check Also

A rendvédelmi dolgozók 30, a tűzoltók 40 százaléka nincs beoltva

 Az oltásra december 15-ig kapnak haladékot, ha eddig nem oltatják be magukat a munkavállalók, akkor fizetés nélküli …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük