Tegnap Gulyás Gergely jelentette be, hogy a munkáltató ezután kötelezheti dolgozóit, hogy oltassák be magukat.
Gulyás elmondta, bármely munkaadó kötelezővé teheti az oltás felvételét a munkavállalói számára, erre december 15-ig kapnak haladékot a dolgozók. Utána az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan, ha nem veszik fel a vakcinát, akkor fizetés nélküli szabadságra küldhetők, egy év után pedig elbocsájthatók a dolgozók. Kivételt itt is azok élveznek, akik orvosi igazolással rendelkeznek a vakcinára való érzékenységről.
A miniszter hozzátette, az állam munkáltatóként elő fogja írni a kötelező oltást a közszféra dolgozóinál, illetve szintúgy ez lesz az irányadó az állami cégek esetében.
A bejelentésre a Magyar Szakszervezeti Szövetség közleményben reagált.
A MASZSZ elfogadhatatlannak tartja a kormánynak azt a döntését, amely a munkáltatókra hárítja, hogy ők kötelezzék dolgozóikat arra, hogy oltassák be magukat.
A szakszervezet szerint a kormány ezzel a döntésével csak tovább erősíti a diszkriminációt, valamint áthárította a járványhelyzet okozta felelősséget, pedig sokkal inkább egyezkedésre lett volna szükség a felek között.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy fizetés nélküli szabadságot eddig kizárólag a munkavállaló kérhetett, így a munkaadó nem jogosult azt meghatározni.
Most viszont a fizetés nélküli szabadság kapcsán a munkáltató a munkaidőkeret kijátszására is lehetőséget kap, amely tovább rontja a dolgozók megélhetését.
A MASZSZ Alaptörvény ellenesnek tartja, hogy a munkáltató rendkívüli felmondást alkalmazzon az oltást megtagadóval szemben.
Hozzáteszik, a most kialakult hiánygazdaságnak köszönhetően ezzel a jogszabállyal a kormány olyan eszközt adna a munkáltatók kezébe, amellyel visszaélve egy elbocsátási hullámot is gyorsan el tudnának intézni.
A szakszervezet szerint az ellátásbiztonságot és az oltási hajlandóság növelését más eszközökkel is meg lehetett volna oldani, nem pedig a munkáltatók erőfölényét erősítve, a dolgozók kiszolgáltatottságát növelve, ad hoc intézkedéseket hozni.