Home / Egyéb / Közel kétszáz önkéntes fogott össze

Közel kétszáz önkéntes fogott össze

Tizenegy településről közel kétszáz önkéntes részvételével zajlott szombaton a települési mentőszerkezetek gyakorlata Neszmélyen.

A Nemzeti Minősítési Rendszer kritériuma szerint vizsgáztak a környék önkéntesei az alapvető vízkár-, és viharkár-elhárítási feladatok végrehajtásából szombaton, Neszmélyen. A gyakorlat elsődleges célja volt, hogy a településeken, önkéntes mentőcsoportokban tevékenykedők felkészüljenek az esetleges viharok, tartós esőzések, árvizek okozta károk elhárítására, felszámolására, majd az ezt követő helyreállításra. A katasztrófavédelem által szervezett gyakorlaton ez alkalommal is célként fogalmazódott meg az értékteremtés, így az önkéntesek a gyakorlat keretében a településen futó Nyáraska-patak medrét is megtisztították.

A gyakorlat kezdetén Benye János tűzoltó ezredes, polgári védelmi felügyelő, a gyakorlat vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Jaczkovics Péter tűzoltó ezredes, a HUNOR Mentőszervezet parancsnoka, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében jó munkát kívánt a gyakorlat feladatainak végrehajtásához. A gyakorlaton megjelent települések (Neszmély, Leányvár Tokodaltáró, Sárisáp, Bajna, Környe, Tata, Ács, Bábolna, Bakonybánk, Császár, Oroszlány) mentőszervezetei ezután a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett kezdték meg a munkát.

A sikeres végrehajtást követően a települési mentőszervezetek az értékelés szerint megfelelt minősítést kaptak, így újabb öt évre szerezték meg minősítésüket az alapvető viharkár, és alapvető vízkárok elhárítására, ezzel is erősítve megyénk védelmét a kritikus időszakokban. A minősítést igazoló oklevelekhez Szunyog Zoltán tűzoltó ezredes megyei igazgató is gratulált. 

Forrás: katasztrofavedelem.hu

About regio34

Check Also

31 ÉVE EZEN A NAPON KEZDŐDÖTT A TAXISBLOKÁD

Az Antall-kormány 1990. október 25-én, csütörtökön este ~65 százalékos benzináremelést jelentett be, mely következtében 56 forintra …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük