Home / Egyéb / Október 10. – Tudtad, hogy a lelki egészség világnapja?

Október 10. – Tudtad, hogy a lelki egészség világnapja?

1992 óta ismertté vált a nap, amellyel többek között a lelki zavarok megelőzésére, a mentális betegségekkel küzdők megfelelő kezelésére és életminőségük javítására igyekeznek felhívni a figyelmet.

A Lelki Egészség Világszövetsége 1948-ban kezdte meg működését, és hozzá kapcsolható a világnap kihirdetése is. Az érintett területek jelentősen nagyobb odafigyelést igényelnének napjainkban, mint amekkora ténylegesen jut nekik.

Önmagad megismerése a legnagyobb kaland

Márai Sándor Füveskönyvében az élet igazi élményéről fogalmazza meg a következő gondolatokat:

„Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.”

Márai szavaiban – mint oly sokszor – e témában is nagy igazságok vannak. Az életben a legtöbb probléma abból adódik, hogy nem ismerjük saját magunkat, nem vagyunk tisztában azokkal a félelmekkel, hibákkal vagy éppen erősségekkel, melyek jellemzőek ránk. Az önismeret nem köthető egy bizonyos életkorhoz, hiszen a megélt tapasztalatok függvényében mindenkinél máskor érkezik el, ha egyáltalán elérkezik.

Egyre többeket érint a depresszió

A lelki egészség nem mindenki számára magától értetődő. A depresszió szót hallva azonban hazánkban sokan még mindig arra asszociálnak, hogy csak egyfajta „úri hóbortról” van szó, melyet az unalom szül. Mindez azonban korántsem így van. A háttérben magánéleti problémák, munkahelyi kiégés, vagy akár gyermekkori traumák is állhatnak, mely utóbbiak felnőttként teljesednek ki a lelki nyugalom megzavarásában. Nem ritka, hogy valamilyen betegség kísérőjelenségeként tapasztalható, de az alkohol-, nikotin-, kábítószer használata is depresszióhoz vezethet. A személyiségben rejlő olyan tulajdonságok, mint a stresszkezelési problémák, az önállótlanság, a pesszimizmus vagy az önbizalomhiány is fogékonnyá tesznek a depresszióra.

Mikor érdemes depresszióra gyanakodni?

Ha elveszted a napi teendőid iránti érdeklődést, folyamatosan szomorú vagy, nem tudsz dönteni bizonyos helyzetekben, alvásproblémáid vannak, gyomor-és fejfájás jellemez, akkor valamilyen lelki eredetű gonddal nézhetsz szembe. Sok depressziós teljesen eltávolodik barátaitól, szeretteitől, sőt, az öngyilkosság gondolata sem ritka körükben. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy ezek mind olyan dolgok, melyeket a külső szemlélő a rohanó mindennapokban nem vesz észre. Nagyon fontos tehát, hogy odafigyeljünk szeretteinkre, és ha egy nagyobb változás, stresszhelyzet után másként kezd viselkedni, akkor fokozottan ügyeljünk rá. A tolakodás helyett a finom emberi közeledés inkább hozhat megoldást.

Nem szégyen a szakember!

Nem csak depresszió kapcsán lehet hasznos szakemberhez fordulni. A manapság nagyon divatos coach-ok helyett azonban inkább a pszichiáter ajánlott, akihez magánúton célszerű fordulni. Akár háziorvosodat is felkeresheted panaszaiddal, és azzal a gondolattal, hogy lelki betegségre gyanakszol. Ilyenkor általános vizsgálatok után pszichiáterhez irányíthat tovább, aki garantáltan tud megoldást helyzetedre.

Fontos, hogy ne érezd „cikinek” a pszichiáter, pszichológus felkeresését. Az egészségtudatosan gondolkodó emberek mind tudják, hogy a lelki egészség megőrzése, vagy szükség esetén helyreállítása legalább olyan fontos, mint a testi egészségé.

Nem véletlen sok a pszichés gondokkal küzdők száma!

Az átlagember élete során alapvetően számos olyan helyzettel találkozhat, mely feladja a leckét pszichés egyensúlyának. Egy szerettünk elvesztése, válás, szakítás, vagy a gyermekkorból hozott traumák mind a lelki egyensúly megbomlásához vezethetnek. Egy ilyen megborulás akár rendszeres alkoholfogyasztáshoz is vezethet, ahonnan nagyon nehéz kijönni. Pláne, hogy egyfajta ördögi körként depresszióhoz vezet az alkoholfogyasztás, miközben ez utóbbi is eredhet depresszióból.

A munka szintén kritikus területnek számít. A teljesítménykényszer sokkal többeket érint, mint ahányan azt bevallják. Ugyan bizonyos szintig hatékonysággal társul, de egy idő után rányomja bélyegét az önértékelésre, a szabadidőre és az egész életminőségre. A munkahelyi stressz fogalmát senkinek sem kell bemutatni, így, ha ez folyamatosan jelen van az életben, akkor szintén lelki eredetű problémák alakulhatnak ki.

Lépj ki az ördögi körből!

Sokan úgy vélik, nem tudnak változtatni életükön, aktuális helyzetükön. Érdemes azonban egy más oldalról is megvizsgálni mindezt. Ha anyagi okai vannak annak, hogy még mindig adott munkahelyen vagy, és nem adnád fel ezt az anyagi biztonság miatt, az megérthető egy bizonyos szintig. Vannak azonban, akik egyszerűen nem mernek lépni, és inkább benne ragadnak egy kicsit sem megbecsült munkakörben, vagy egy boldogtalan párkapcsolatban.

Feltetted már magadnak a kérdést, hogy mennyit ér számodra saját életed? Az évek csak pörögnek, és jelenlegi racionális tudásunk szerint korántsem biztos, hogy kapunk második esélyt a sorstól. Ugyan egyes nézetek szerint minden életünkben azt a feladatot kapjuk újra, melyet az előzőben nem sikerült megoldanunk. Biztosat azonban egyikőnk sem tud. Mi marad tehát? Kihozni ebből az életből a legtöbbet!

Könnyen lehet, hogy depressziós panaszaid útjában Te magad állsz. A változás mindig feltételez egyfajta előzetes bátorságot. Nem mindenki él spontán, és változtat egyik percről a másikra. Az állandóság és a biztonság mindannyiunk számára fontos. Ha azonban boldogtalansággal társulnak mindezek, akkor fontos tudnod, valamin változtatni érdemes.

A lelki egészség világnapja arra is igyekszik felhívni a figyelmet, hogy ügyeljünk jobban egymásra. Mindannyian emberek vagyunk, s bár másként látunk dolgokat, eltérő helyről jövünk, és céljaink is változatosak lehetnek, de mindez nem állhat az odafigyelés útjába.

(forrás)

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.