Home / Egyéb / A hitelmoratórium újabb adósságválsághoz vezet

A hitelmoratórium újabb adósságválsághoz vezet

Azok, akik éltek a hitelmoratóriummal, ha 10 hónapig nem fizették a kamatokat, akkor nem 10 hónappal nő meg a hitelük futamideje, hanem akár 13-14, egyes esetekben 25-30 hónappal is.

A fizetési haladék első időszakról (amely 2020. március 18-tól az év végéig tartott) a bankok most küldték meg az értesítőket, az úgynevezett lezáró leveleket, amelyek olyan elszámolások, amit mindenki megkap, még azok is, akik amúgy továbbra is benne maradtak a moratóriumban.

Egy teoretikus levélről van szó, ami azokra érvényes, akiknek pont december 31-én véget ért a haladék.

Akik benne maradtak a fizetési halasztásban, azoknak még keményebb lesz majd a végső elszámolás.

Nagyon sokan félreértették a moratórium jelentését. Úgy számoltak, hogy a futamidejük annyival hosszabodik, mint ahány hónapig éltek a fizetési haladékkal.

Azonban a futamidő évekkel is meghosszabbodhat.

Ennek az oka az, hogy az úgynevezett haladék alatt meg nem fizetett kamat elporlasztott törlesztőrészleteit kell majd a későbbiekben úgy törleszteni, hogy az ügyfeleknek a haladék után sem emelkedhet meg a havi törlesztőrészletük, ezért sok hónapra elosztva jönnek ki a rémisztő számok.

Ez a hatás egyszerűen a később megfizetett kamat hatása. Ráadásul, akinek változó kamatozású hitele van, és a moratórium alatt változott volna a kamata, ott a változást (mostanában inkább emelkedést) is figyelembe kellett venni.

Vagyis a megnövekedett kamatteherrel még jobban kitolják a bankok a futamidőt, csak ne emelkedjen a havi törlesztőrészlet.

Abban, hogy a moratóriummal élők nem értették meg pontosan a szabályokat, leginkább a kormányzat és Magyar Nemzeti Bank (MNB) a ludas.

Kivételesen nagy segítségként tálalták a könnyítéseket.

(forrás)

About regio34

Check Also

Négy autó ütközött Tata legújabb zebrájánál

Az ökoturisztikai központnál kora este történt a baleset. Információk szerint „utoléréses” baleset történt május 6-án …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük