Hibás teszteredmény, bürokrácia, érdekképviselet hiánya, megkülönböztetés
Az ácsi méhész, Iványi Gusztáv lányának gyermeke egy győri kórházban állandó ellátásban részesül. A kórházi ellátás idején az édesanyának fülgyulladása volt, ezért elvégeztek rajta egy koronavírus tesztet, ami pozitív lett. Így az egész családnak karanténban kellett maradni, úgy, hogy a szülőket kérésükre sem tesztelték. Nem sokkal később két újabb tesztet végeztek az édesanyán és mindkettő negatív lett, a kórházban az elkülönítését fel is oldották. Tehát az első teszt eredménye hibás volt. Azonban szüleinek a házi karantént nem sikerült érvényteleníteni. Kérték, hogy lányuknál vérvétel útján ellenőrizzék az első teszt eredményét, ez nem történt meg. A méztermelő szülők nehéz helyzetbe kerültek, hiszen hivatalosan koronavírusosnak lettek nyilvánítva az általuk kért tesztelés nélkül.
Így viszont a megélhetésüket biztosító méhészeti feladatokat nem tudták ellátni. A méhészetben nem lehet a munkát halogatni, a szezonban a feladatokat el kell látni, halogatásra nincs lehetőség. A bürokráciának köszönhetően nem sikerült elérniük, hogy az alaptalan karantént felfüggesszék. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülethez fordultak, de innen segítséget nem kaptak. Az egyesületnek tisztában kell lennie azzal, hogy milyen súlyos következményekkel jár az időszaki munkák el nem végzése egy méhészetben. Érdekvédelmi szervként működnek, ennek ellenére semmilyen lépést nem tettek tagtársuk ügyében.
A hideg időjárás és a karanténig elvégzett munkák akadályozták meg a nagyobb károk keletkezését. A karantén híre azonban gyorsan terjedt, ami bizalomvesztéssel járt, így mézeladásuk jelentősen csökkent.
A karantén hírére számos kellemetlenségek érte a családot. A kisvárosban megkülönböztető, kirekesztő magatartást tanúsítottak a család felé a karantén lejárta után is. Többek között az üzletben nem akarták kiszolgálni őket, bejelentették, hogy az utcán tartózkodnak, visszamondták az előre megbeszélt mezőgazdasági munkát.
Azonban arról is említést kell tenni, hogy a méhésztársak, a helyi polgárőrség és a helyi önkormányzat is nyújtott segítséget a családnak.
A napokban vették fel a kapcsolatot Nunkovics Tibor országgyűlési képviselővel, aki április 30-án választ igénylő kérdést nyújtott be Dr. Nagy István agrárminiszternek az üggyel kapcsolatban, amelyben választ vár arra, hogy az agrártárca és az Agrárkamara milyen segítséget tud nyújtani ilyen esetben.
Az eddig említett problémák mellett az időjárás tönkreteszi a méhészeket, köztük az ácsi családot is. Ebben a kilátástalan helyzetben fel kell adniuk még igazságuk keresését is. Szükségesnek látják azonban esetük ismertetését, elengedhetetlennek tartják a figyelemfelkeltést a karantén káros kihatásaira.
Talán a hivatalos szervek kereshetnének eseti megoldásokat a „sajnálom” mondogatása helyett. Ha karantén elrendelése ellenére is beülhet országgyűlési képviselő (B.Nagy László FIDESZ) a parlamentbe, akkor a méhész is dolgozhatna egyedül a kaptárai mellett az erdőben.