Home / Egyéb / A tatabányai kórházról a Klubrádióban

A tatabányai kórházról a Klubrádióban

Érdemes rászánni 10 percet és meghallgatni a Klubrádióban ma reggel elhangzott tatabányai tudósító beszámolóját

A tudósítónak a kórház igazgatója nyilatkozott, aki elmondta, hogy a kórház zárlatáról az interneten értesültek. Órák alatt kellett az átszervezéseket, költöztetéseket megoldaniuk. Összesen 1500, napi szinten 300 dolgozót fognak tesztelni, de még az eszközök nincsenek meg hozzá.

55 fertőzött fekvőbeteg van, ebből 2 fő egészségügyi dolgozó. Lélegeztetőgépen jelenleg senki nincs. 38 dolgozó fertőzött van.

Egy dolgozó is nyilatkozott a Klubrádió tudósítójának, aki elmondta, hogy megfelelő védőfelszerelés továbbra is csak a COVID osztályon dolgozóknak van, más osztályon dolgozóknak csak egyszer használatos. Egy hétig fertőtlenítőszer sem volt a kórházban.

Az államtól még mindig nem kapnak védőeszközöket, Tatabányán önkéntesek varrják a maszkokat, valamint ahol tudnak vásárolnak. Kérdéseikre választ sem a Kormányhivataltól, sem a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kapnak.

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.