Home / Egyéb / Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!

Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!

Április 28. a munkahelyi balesetekben megsérült vagy elhunyt munkavállalók emléknapja. Egy világméretű kihívás, a COVID-19 többszörösen is rávilágít az egészséges, biztonságos munkakörnyezet, a tudatos védekezés fontosságára. Senki sem halhat meg azért, mert dolgozik!

Az emléknapot eredetileg kanadai szakszervezetek kezdeményezték 1984-ben, s azt 1996-tól a nemzetközi szakszervezeti szövetség is elismerte. Magyarországon 2012-ben nyilvánították hivatalosan emléknappá. Az emléknap célja, hogy felhívja a nyilvánosság és a dolgozók figyelmét a munkabiztonság, a munkahelyi balesetek megelőzésének fontosságára. A járvány idején figyelmünk középpontjában az egészségügyi, szociális és az alapvető szolgáltatásokat biztosítók, a nővérek, ápolók, orvosok, takarítók, a szociális ellátásban dolgozók, a köztisztaságért felelős munkatársak, a kereskedelmi, továbbá a közlekedésben, a kiszállításban dolgozók munkabiztonsága áll. Sokuk többszörösen kitett a foglalkozási kockázatoknak.

Különös jelentőségű ez a nap a mai helyzetben abból a szempontból is, hogy a veszélyhelyzet idején az egészségügyben, a szociális területen dolgozóknak a munkavégzéshez szükséges védőfelszerelés nem elegendő mennyiségű, vagy silány minőségű. Az összes fertőzöttekhez képest az egészségügyben dolgozók aránya igen magas. Az idősek otthonába, hajléktalan szállókra az egészségügyi ellátásokon résztvevők által került be a vírus az intézményekbe. A napokban 41 éves tatabányai egészségügyi dolgozó hunyt el. A tatabányai kórházban 21 koronavírussal fertőzött dolgozó van.

Az Operatív törzs tájékoztatóján mindennap beszámolnak a Kínából érkező védőeszközök érkezéséről, már nyomon sem lehet követni hány millió darab maszk, védőruha és teszt érkezett hazánkba. Mégis az egészségügyi, szociális intézményekbe és a lakosságnak az önkormányzatok és magánszemélyek azok, akik biztosítják a maszkokat. A lakosság pedig még egyetlen darabot sem kapott az állami készletből.

Ez alkalomból magyar szakszervezetek közös nyilatkozatot adtak ki:
„A tavaly munkavégzés során tragikus körülmények között életét vesztett 83 dolgozóra, a több tízezer balesetet szenvedett munkatársunkra és a megszámlálatlan számban megbetegedett kollégáinkra emlékezve hívjuk fel a kormány illetékeseinek, a döntéshozók, és a munkáltatók figyelmét: a munkavédelmi helyzet jelentős javításához hatékony és jól működő munkavédelmi irányításra, összehangolt munkára, a munkáltatói kötelezettségek érvényesítésére és a szociális partnerek érdemi bevonására van szükség.”

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.