Home / Egyéb / A tatabányai lány

A tatabányai lány

19 éve ezen a napon halt meg a tatabányai születésű Záray Márta

Záray Márta Tatabányán született 1926. augusztus 28-án, Budapesten halt meg 2001. március 31-én, 19 éve kétszeres EMERTON díjas magyar énekesnő. A magyar tánczene egyik jelentős alakja volt, akárcsak férje, Vámosi János. Nevük, munkásságuk összeforrt, elválaszthatatlan páros volt.

Tatabányán, bányászcsaládban született. Szülővárosának később a Tatabányai lány című dalban állított emléket. 1946-ban elvégezte az Országos Színészképzőt. Vámosi Jánossal 1950-ben ismerkedtek meg, 1953-ban házasodtak össze.

Az 1955-ben készült 2×2 néha 5 című filmben is feltűnt.

Záray Mártaés Vámosi János- mint oly sok ismert legendás énekes – a Magyar Televízió rendezte Táncdalfesztiváloknak köszönheti országos ismeretségét. Első duettjüket 1957-ben adták elő, ez az Úgy koppan az eső című dal volt, majd ettől fogva együtt énekeltek, és dallamos slágereikkel hamar népszerűvé váltak.

Záray Márta nemcsak tehetségével, gyönyörű énekhangjával, hanem szépségével is levette a lábukról a férfiakat. Hiába próbáltak sokan udvarolni neki, ő mindvégig hű maradt szerelméhez, Vámosi Jánoshoz.

A legendás páros szerelme sírig tartó volt: bár gyermekük sohasem született, nagy boldogságban éltek Vámosi János 1997-es haláláig. Őt felesége 2001-ben követte.

2001-ben halt meg hosszas mozgásszervi betegség után.

Sírja, ahol férjével együtt nyugszik, Tatabányán, az Újtelepi temetőben található.

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.