Home / Friss hírek / A reformáció történetéről nyílt kiállítás a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban

A reformáció történetéről nyílt kiállítás a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban

A felvidéki és az erdélyi reformációt, valamint a reformáció terjedését bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban. A tárlatot az egykori kelet-európai német területek kultúráját őrző kormányzati intézmény, a Deutsches Kulturforum östliches Europa rendezte.

„A reformáció történetét sok békétlenség kísérte. Ma inkább arra kell emlékeznünk, hogy a reformáció lényeges változásokat indított el, és a szabadság, a sokszínűség mellett tört lándzsát” – mondta a megnyitón a Német Nagykövetség Kulturális osztályának vezetője.
Maria Altmann hozzátette, ezért kell folytatni az európai országok közötti párbeszédet és megtartani a reformáció közös erényeit és emlékezetét. „Fontos volna, hogy a politikában is megjelenjen a vallásos ember békére való törekvése és felelősségvállalása” – fogalmazott az osztályvezető.
Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi szószólója levélben köszöntötte a megjelenteket. „A 20. század hozta meg valamennyi egyház számára azt a higgadt gondolkodást, amely elindította az ökumenikus mozgalmat. Ma egymás értékeit és őszinte hitét kell felismerni és tanulni egymástól” – írta a szószóló.
Rámutatott arra, hogy minden keresztény – és más tiszteletre méltó – vallás ugyanarra a hegyre vezet fel. „Ne azt nézzük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. Emelkedjünk felül az ellentéteken és éljünk békében!” – szólította fel a megnyitó közönségét.
A reformáció általános történetét, valamint erdélyi és felvidéki terjedését bemutató tablókiállítást két helyi tárgy gazdagítja, az etei és a neszmélyi református közösségtől kölcsön kapott úrasztali korsók. A tárlat egy hónapig látható.
Az 1972-ben alapított tatai Német Nemzetiségi Múzeum (Ungarndeutsches Landesmuseum) feladata a magyarországi németség tárgyi és szellemi kultúrájának gyűjtése, őrzése, valamint bemutatása. Az intézmény a Kuny Domokos Múzeum része. 1983 óta az egykori Nepomucenus-malomban működik.
A múzeumban most látható állandó kiállítás 2015-ben nyílt meg Mi és a többiek – Wir und die Anderen címmel. A kétnyelvű tárlat a többségi és a kisebbségi társadalom viszonyát, a nemzetiségi németeknek tulajdonított jellemvonások összegzését jeleníti meg.

Forrás: MTI.hu

Kép: http://kunymuzeum.hu/

 

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.