Az Oroszlányi Bányász Klub Alapítvány fogja üzemeltetni, az OSZE Tekergők közreműködésével azokat a riksákat, melynek megérkezéséről Czunyiné nagy örömmel számolt be. Ezeket az elektromos hajtású járműveket legalább kismotor jogosítvánnyal rendelkezők vezethetik, egyszerre 3 fő közlekedését képes kiszolgálni, hatótávja ~50-60 km, a manuális kerékpáros (láb)hajtás mellett elektromotor végzi a jármű meghajtását. …
Tovább>>>2011-BEN EZEN A NAPON OROSZLÁNYBAN 4,7 ERŐSSÉGŰ FÖLDRENGÉST ÉSZLELTEK
Az 1985-ös berhidai földrengés óta a legerősebb rengés volt Magyarországon. A rengés 38 másodpercig tartott. A rengés a Potsdami Geofizikai Intézet szerint 4,8-as erősségű volt. Egy ekkora rengés Magyarországon már nagynak számít, mivel az ország távol fekszik a nagyobb törésvonalaktól. Ilyen erősségű rengés Magyarországon átlagosan 10 évente fordul elő, a legutóbbi hasonló mértékű földrengés …
Tovább>>>ÖT ÓRÁN BELÜL ŐRIZETBEN
Nem sokáig örülhetett a zsákmányának az a férfi, aki egy oroszlányi hétvégi ház tárolójából lopott. Egy kerékpárt és egy vascsövet lopott el a gyanú szerint egy oroszlányi hétvégi ház tárolójából B. Gergő 2022. január 6-án délután. A 28 éves férfira egy szomszédban lakó figyelt fel, ő értesítette a tulajdonost, hogy …
Tovább>>>GÁZT ADOTT
Megpróbált elhajtani a rendőrök elől az a férfi, aki jogosítvány nélkül, bódult állapotban vezetett egy autót Oroszlányban, amit korábban engedély nélkül vitt el. A helyi járőrök Oroszlányban figyeltek fel egy személygépkocsira 2021. október 29-én délután, aminek hiányzott az első lökhárítója és rendszám sem volt rajta. Amikor meglátta a rendőrautót, a …
Tovább>>>BŰNÜGYI HÍREK TÉRSÉGÜNKBŐL
Az oroszlányi nyomozók egy rongálót, a komáromi rendőrök pedig egy pénztárca lopót hallgattak ki gyanúsítottként. A tatai és az oroszlányi rendőrök is intézkedtek tegnap olyan sofőrrel szemben, akinek nem volt jogosítványa. Egy 48 éves férfi ellen folytat büntetőeljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság rongálás miatt, aki a gyanú szerint 2021. július 20-án …
Tovább>>>„ADD ODA A PÉNZT, MERT KIVEREM BELŐLED”
Ezzel fenyegette meg egy oroszlányi szálló portását egy ötfős társaság egyik tagja. Mindegyikük ellen büntetőeljárás indult, kettejüket őrizetbe vették. Átlagosnak indult az este 2021. október 11-én Oroszlány egyik szállóján. A nyugalmat 20 óra 30 perckor egy ötfős társaság zavarta meg, akik megtámadták az ott dolgozó portást. A gyanú szerint 80 …
Tovább>>>EGÉSZSÉG ÉS EZOTERIKUS NAP OROSZLÁNYBAN
Október 11-én a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban várják az érdeklődőket.
Tovább>>>MEGPRÓBÁLT ELFUTNI A RENDŐRÖK ELŐL
Volt mit rejtegetnie a 27 éves oroszlányi férfinak. A helyi járőrök Oroszlányban, a Rákóczi utcában figyeltek fel egy gyalogosan közlekedő férfira 2021. augusztus 15-én éjszaka, aki éppen az úttesten haladt át, a közelben lévő gyalogosátkelőhely helyett. Az egyenruhások utána eredtek, mire a férfi futni kezdett. A rendőrök azonban utolérték, és …
Tovább>>>MÁS BANKKÁRTYÁJÁT HASZNÁLTÁK
A testvérpár különböző üzletekben vásárolt Oroszlány területén. A rendőrök azonosították és kihallgatták a tetteseket. A gyanú szerint két oroszlányi férfi, ismeretlen körülmények között hozzájutott a sértett bankkártyájához 2021. július 23-án. A testvérpár ezt követően több üzletben is vásárolt, ezzel közel 40 ezer forint kárt okozva a bankkártya tulajdonosának, aki másnap …
Tovább>>>HA VEZETSZ, NE IGYÁL! HA ITTÁL, NE BRINGÁZZ!
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság egyenruhásai a kerékpáros balesetek megelőzésére kívánják felhívni a figyelmet. Egy 42 éves férfi sérült meg 2021. május 17-én, amikor késő este Kecskéden, az Óvoda utcában elesett kerékpárjával. A biciklissel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív lett. A hasonló balesetek megelőzése érdekében indítottak figyelemfelhívó kampányt az Oroszlányi Rendőrkapitányság egyenruhásai. A …
Tovább>>>