Home / Egyéb / 2011-BEN EZEN A NAPON OROSZLÁNYBAN 4,7 ERŐSSÉGŰ FÖLDRENGÉST ÉSZLELTEK
Seismograph with paper in action and earthquake - 3D Rendering

2011-BEN EZEN A NAPON OROSZLÁNYBAN 4,7 ERŐSSÉGŰ FÖLDRENGÉST ÉSZLELTEK

Az 1985-ös berhidai földrengés óta a legerősebb rengés volt Magyarországon. A rengés 38 másodpercig tartott.

A rengés a Potsdami Geofizikai Intézet szerint 4,8-as erősségű volt. Egy ekkora rengés Magyarországon már nagynak számít, mivel az ország távol fekszik a nagyobb törésvonalaktól. Ilyen erősségű rengés Magyarországon átlagosan 10 évente fordul elő, a legutóbbi hasonló mértékű földrengés 1985-ben következett be Berhidán. 

A szakértők hamar cáfolták a terjedő hírt, miszerint ez a rengés egy nagyobb földrengés előrengése lett volna. Érezhető utórengések nem voltak, pedig akár 4-es erősségűekre is számítottak. Az első utórengéseket már a földrengést követő éjszaka észlelték.

A rengés epicentruma Komárom-Berhida térségben volt. Oroszlány a középhegységi paleo-mezozoós pászta tatai harántrése felett fekszik, amely a móri haránttöréssel és a balatoni küszöbbel együtt Magyarország szeizmikusan legaktívabb térsége.

A rengés kiváltó oka a Dunántúli középhegységet magában foglaló kéregdarab tektonikus mozgása. Az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ mérései szerint a rengés központja Székesfehérvártól 33 kilométerre északnyugatra és Oroszlánytól 6 kilométerre északkeletre volt. 

A hipocentrum (a rengés fészke) a felszínhez nagyon közel esett. Az Amerikai Geológiai Szolgálat szerint 8, a potsdami adatok szerint alig öt kilométer mélyről indultak a hullámok. Minél sekélyebb a rengés fészke, annál erősebben érezhető az epicentrumban, de annál gyorsabban le is cseng a központtól távolabb eső területeken.

A rengést az Oroszlányhoz közeli epicentrumtól még mintegy 100 kilométerre is lehetett érezni. 

A rengés következtében károk keletkeztek az épületekben, személyi sérülés nem történt. A legtöbb kárt Oroszlányban okozta a földrengés. Több magas házon hajszálrepedések jelentek meg, régi épületek kéményei sérültek meg, de az otthonát senkinek sem kellett elhagynia. A városban információs vonalat hoztak létre a károk bejelentésére.

 Egész Komárom-Esztergom megyében átvizsgálták a veszélyes üzemeket, iszap- és zagytározókat, de a felmérések szerint egyikben sem esett kár.

A rengést átélt emberek beszámolói szerint megremegtek az ablakok, könyvek, poharak estek le a földre, lengtek a csillárok. A magasabb épületekben lakók közül többen az utcára szaladtak.

Forrás: wikipédia

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.