Home / Egyéb / Kásler felfüggesztette az onkológiai népegészségügyi szűrővizsgálatokat

Kásler felfüggesztette az onkológiai népegészségügyi szűrővizsgálatokat

A korábban sem kielégítő egészségügyi ellátás egy éve már a minimálisra csökkent, most már rákszűrés sincs. Újabb döntés, amiért felelnie kell!

Az EU-ban a legtöbb, százezer lakosra vetítve 700 daganatos esetet Magyarországon diagnosztizálták 2018-ban. Az európai halálozási listán a százezer lakosonkénti 350 daganatos elhunyttal a horvátok mögött ma a második helyen áll Magyarország – írja a Svéd Egészséggazdaságtani Intézet.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a múlt hét végén miniszteri utasítással felfüggesztette a népegészségügyi célú, célzott, onkológiai szűrővizsgálatokat. (Minden más onkológiai beavatkozás kötelezően elvégzendő.)

Kásler a kórházi adatokra hivatkozik, miszerint egyre nő a fertőzöttek, fertőzésgyanús esetek és a kórházi ellátást igénylő betegek száma.

Kásler Miklós már tavaly is nyilatkozott úgy, hogy a szűrővizsgálatok elvégzése nem sürgős feladat. Mondta ezt az az ember, aki onkológus, egyetemi docens, a Magyar Onkológiai Intézet főigazgatója. Pedig a laikusok is tisztában vannak azzal, hogy rákos megbetegedés esetén minden egyes késedelmes napnak súlyos, végzetes következménye lehet.

A 2020 előtt is bukdácsoló egészségügyi ellátás a koronavírus megjelenésével a minimálisra csökkent. Telefonálunk, diagnosztizálunk, egyes esetekben fényképet készítünk a beteg testrészről és a háziorvos „felhőbe” feldobja a gyógyszer receptjét. Aztán várunk és bízunk benne, hogy nem lőttünk nagyon mellé a látatlanban hozott döntések miatt.

Szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek a búcsúzáskor mondott „Vigyázz magadra!” új értelmet kapott. Ugyanis egy lábtörés vagy egy vakbélgyulladás is lehet halálos kimenetelű a jelenlegi helyzetben.

Így hát azon, hogy megelőző vizsgálatok nincsenek az már talán nem is kellene, hogy csodálkozzunk.

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.