Home / Egyéb / MA VAN A ROMÁK VILÁGNAPJA

MA VAN A ROMÁK VILÁGNAPJA

A romák legfontosabb nemzetközi ünnepe. Az 1971. április 8-tól április 16-ig Londonban összeült I. Roma Világkongresszuson a világ romaságának Indiából és húsz országból érkezett képviselői elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek és a nemzetközi közéletben is közösen lépnek fel.

A kongresszuson döntöttek a cigányság nemzeti jelképeiről is: a zászlóról, a himnuszról, és az „Opre Roma!” – „Fel, cigányok!” jelmondatot is elfogadták, valamint április 8-át a romák világnapjává, április 16-át pedig a roma kultúra nemzetközi napjává nyilvánították.

Minden év áprilisának első hétvégéjén rendezik meg továbbá a „cigányság szent ünnepét”, a roma kultúra napját Magyarországon.

Április 8-án folyami szertartásokkal, illetve gyertyagyújtással ünnepelnek a romák a világ mintegy 40 országában, ezzel emlékezve arra, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt indultak Indiából máig tartó vándorútjukra.

 A naphoz kapcsolódó érdekesség, hogy 1487. április 8-án adta ki Hunyadi Mátyás királyunk a sebesszéki cigányoknak szóló privilégiumlevelét, amely „régtől fogva fennálló” jogaikban erősítette meg őket a Nagyszeben város erődítési munkálataiban való részvételükért.

(forrás)

About regio34

Check Also

2003-BAN EZEN A NAPON NÉPSZAVAZÁSON DÖNTÖTT MAGYARORSZÁG AZ EU-TAGSÁGÁRÓL

Az országos népszavazás a maga 45,62 részvételi százalékával eredményes volt, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76%-a támogatta …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük