Home / Egyéb / A veganizmus világnapja van ma

A veganizmus világnapja van ma

1994-től kezdve november 1-jén ünneplik a vegánságot szerte a világon. Az Egyesült Királyságban 1944-ben alakult meg a Vegánok Társasága, ennek 50 éves évfordulójára született meg az emléknap.

Magát a „vegán” kifejezést a Vegánok Társasága társalapítója, Donald Watson alkotta meg, természetesen a „vegetáriánus” szóból. Kezdetben a vegetáriánusok és a vegánok közötti fő eltérés csak abban mutatkozott meg, hogy utóbbiak nem fogyasztottak tejtermékeket. Később ez kiterjedt a tojásra, majd például a mézre. 1951-re pedig már komplett eszmeiség is megjelent a táplálkozási irányzat mögött: a vegánok felvették a harcot az állatok kizsákmányolása ellen.

Ezen elv mentén alakult meg 1960-ban az Amerikai Vegán Társaság, létrehozója, Jay Dinshah hasonlóképpen fogalmazott: a cél az állatokkal szembeni kegyetlenség, kizsákmányolás kerülése.

Napjainkra a veganizmus kétségkívül hatalmas népszerűségre tett szert, az egyre növekvő igényeket az élelmiszeripar is igyekszik felvenni vegán termékek széles körű gyártásával. És bár a vegán életmódot sokan azonosítják „csupán” a növényi étrenddel, fontos kiemeli, hogy máig alappillére, eszmei, ideológiai gyökere az állatok védelme.

(forrás)

About regio34

Check Also

ÁPRILIS 16. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGI ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Az első gettókat a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük