Home / Egyéb / DECEMBER 15-IG ÉRVÉNYESEK A VESZÉLYHELYZET IDEJE ALATT LEJÁRT OKMÁNYOK

DECEMBER 15-IG ÉRVÉNYESEK A VESZÉLYHELYZET IDEJE ALATT LEJÁRT OKMÁNYOK

A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalást követően keressék fel a kormányablakokat.

December 15-ig még érvényesek Magyarország területén azok az okmányok, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet ideje alatt jártak le. A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalást követően keressék fel a kormányablakokat – írja a kormanyhivatal.hu. Hozzátették: a koronavírus járvány első hulláma során a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-ig érvényesek maradnak. Az érintett 660 ezer lejárt, de automatikusan meghosszabbított igazolvány közül eddig országosan már több mint 280 ezret cseréltek újra, vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok munkatársai, akik a továbbra is készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére. A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint az a 1,5 – 2 méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy foglaljanak előzetesen időpontot a magyarorszag.hu weboldalon vagy a 1818 Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül. A lejárt forgalmi engedélyek vonatkozásában a műszaki vizsgaállomásokat szükséges felkeresni. A kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ügyfélszolgálatokon dolgozók kezelik. A fertőzések elkerülése érdekében az ügyfélszolgálatokon kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon védőplexit alakítottak ki, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok – zárják közleményüket.

About regio34

Check Also

1992-ben ezen a napon avatja fel Göncz Árpád a restaurálás után felállított Turul szobrot

Európa legnagyobb ércmadara a tatabányai Turul-emlékmű. A szobormadár szárnyainak fesztávolsága 15 méter. Részlet az államfő …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük