Home / Egyéb / Ezek ugyanazok, Komáromban is

Ezek ugyanazok, Komáromban is

Komárom alpolgármestere dr. Kreft-Horváth Loránd, aki háziorvosként is praktizál Facebook oldalán olyan bejegyzést osztott meg a SZFE ügy kapcsán, amelyben Csernai Mihály HÖK-elnököt debilisnek, down-kórosnak nevezik.

Amikor felhívták szerkesztőségünk figyelmét az ügyre nem akartuk elhinni. Nem létezik, hogy egy alpolgármester, egy háziorvos ilyen bejegyzéssel azonosulni tudjon. Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy sajnos a valóság az, hogy a hatalom kiszolgálása érdekében a kormánypárti politikus kifordult emberi mivoltából, még a hivatásával teljesen ellentétes bejegyzés megosztását is megteszi. A fideszesek szerint, aki a másik oldalon áll azt lehet taposni, rúgni, alázni, gúnyolni. Szerintük! Értelmes ember egy vita során, vagy nézetkülönbség esetén nem gúnyolódik a másik ember testi adottságain, esetleges betegségén.

Értelmes ember….., vagy csak ember……, De egy fideszesnek semmi sem szent. A fideszes mindenekfelett áll, neki minden megengedett, neki mindent elnéznek.

Bár a doktor úr azért csak tarthatott az emberek nemtetszésétől, vagy a praxisát féltette, de eltávolította közösségi oldaláról a bejegyzést, azonban bocsánatot nem kért.

Abszurdisztánban már lassan semmin nem csodálkozunk. A korrupcióról, a pedofíliáról, a szexorgiákról, a nőket gyalázó megnyilvánulásokról szóló hírekre már fel sem kapják a fejüket az emberek.

Az viszont érdekes dolog, hogy egy komáromi önkormányzati politikus a helyi ügyek intézése helyett miért foglalkozik ilyen intenzitással a SZFE ügyével és mi készteti arra, hogy olyan bejegyzéseket is közzé tegyen, amilyet egyetlen jóérzésű ember sem tenne, egy háziorvostól pedig etikátlan és teljesen elfogadhatatlan. Vajon a betegei ezek után milyen érzéssel fognak hozzá fordulni? Én biztosan nem lennék a praxisában ezek után egy percig sem.

Portálunknak az üggyel kapcsolatban nyilatkozott Szanyi Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom választókerületi elnöke, aki Oroszlányban önkormányzati képviselői tisztséget lát el:

„Sajnos 10 évnyi Fidesz kormányzás alatt eljutott oda ez a sokkal jobb sorsra érdemes ország, hogy felelős, választott pozíciókban ülő személyek nem érzik szégyenletesnek, hogy bárkit, aki kritikával illeti a rendszerüket, amit kiszolgálnak, azonnal támadjanak és megpróbáljanak ellehetetleníteni úgy, hogy akár a külsejüket, öltözködésüket, politikai nézetüket – vagy sajnos már bármit – használják fel erre a célra! Amennyiben egy valódi demokratikus országban élnénk, ahol a kimondott, leírt szónak valóban súlya lenne, úgy most a saját pártja a Fidesz szólítaná fel az alpolgármester urat a tisztségének visszaadására és a megsértett személy akár szóbeli megkövetésére és tudva, hogy ez egy nagy tömegeket elérő felületen történt, anyagi jellegű kárpótlására is!

Talán szerencsés lenne, ha a komáromi választók szavazataival is parlamenti mandátumhoz jutó Czunyiné Bertalan Judit is megszólalt volna ebben az ügyben és bocsánatkérésre szólítaná fel párttársát vagy amennyiben az alpolgármester úr erre nem hajlandó, akkor pártja nevében megtehetné ezt a képviselő asszony is!”

Portálunk megkeresésére dr. Konczer Erik, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke, Komárom város önkormányzati képviselője aki az alábbi nyilatkozatot adta:

„Egy szeretetre és toleranciára épülő országban az ilyen posztokat nem megosztják, hanem egységesen ítélik el a közéleti szereplők minden politikai oldalon. Az Orbán-kormány félelemre és gyűlöletre épülő álszent politikája ilyen posztokat szül: mindegy milyen áron, de azt, aki szembeszáll velük, el kell tiporni. Hírhamisítók, gyűlöletkeltők kapnak jólfizető pozíciókat cserébe a hatalom teljes kiszolgálásáért. És habár néha vissza-visszalépnek, de azt nem azért teszik, mert megbánták, pusztán a hatalom megtartásáért. Nehogy azt higgyük, hogy azért, mert az alpolgármester megosztott egy ilyen gyűlöletkeltő, nemtelen támadó posztot, bármilyen hátrány is fogja érni. Erről szól az egész Orbán-rendszer, ezzel viszik egyre távolabb nem csak életszínvonalban Magyarországot Európától, de demokratikus értékekben, kulturáltságban is.

A soron következő testületi ülésen biztosan szóba hozom ezt a kérdést.”

About regio34

Check Also

1882-ben ezen a napon halt meg Arany János

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,Ember lenni mindég, minden körülményben.” ARANY JÁNOS Vörösmarty Mihály …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük