Home / Egyéb / A legkisebb fogta a legtöbbet Környén

A legkisebb fogta a legtöbbet Környén

A Magyar Országos Horgász Szövetség, a Fisch Kft. Tatabánya és a környei önkormányzat támogatásával rendezett a gyermek tagjai részére horgászversenyt szeptember 12-én a Környei Horgász Egyesület.

A rendezvényt és a horgászatnak hódoló utánpótlást a kegyeibe fogadta az időjárás, hiszen júliusban a felnőttek zuhogó esőben vetélkedtek, a gyerekek versenynapját ragyogó napsütés kísérte.

A 36 nevezőt két korcsoportra osztva díjazták, mindkettőben az első 6 helyezettet, így pontosan a harmaduk vehetett át serleget és értékes horgászfelszerelést az eredményhirdetéskor, s ahogy már lenni szokott, a legkisebbeknél bizony el is kélt a szülői segítség.

A tíz év alattiak között harmadik Juhász Gergely, 1 kiló 7 dekával második Szabó Mátyás, az első helyezettnek járó ajándékot pedig a mindössze 6 esztendős Jeszenovics Balázs vehette át, aki 1 kiló 18 dekát mérlegelt.

A „nagyok” korcsoportjában izgalmasnak bizonyult a 2.-3. hely eldöntése, hiszen Csík András és Mikulinszki Dániel neve mellé is 2 kiló 20 dekás eredmény került, így végül a nagyobb hal döntött Dani javára, tehát ő léphetett a képzeletbeli dobogó második fokára.

Az első helyezéshez viszont kétség sem férhetett: a 11 éves Hamburger Istvánt már a mérlegeléskor megtapsolták a társai és a felnőttek, hiszen a törpeharcsáknak, kárászoknak, dévérkeszegeknek köszönhető 5 kiló 18 dekás eredménye messze kiemelkedett a mezőnyből.

A két fotón a díjazottak csoportja és nyertes, Hamburger István.

Forrás: Környe önkormányzata

About regio34

Check Also

134 éve ezen a napon felavatták a szabadság szobrot New Yorkban

Az alkotás azóta is az USA és a szabadság jelképe. A francia nép adományozta Amerikának …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük