Home / Egyéb / Az előzetes becslésnek megfelelően 13,6 százalékkal csökkent a magyar GDP a második negyedévben

Az előzetes becslésnek megfelelően 13,6 százalékkal csökkent a magyar GDP a második negyedévben

A nyers adatok szerint az előző év azonos időszakához képest 13,6 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva pedig 13,5 százalékkal zuhant a magyar GDP a második negyedévben. Ezzel együtt az első félév teljesítménye 6,1 százalékos csökkenés lett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 

Az ipar teljesítménye 20,1, ezen belül a feldolgozóiparé 21,7 százalékkal zsugorodott előző év azonos időszakához mérten. Az építőipar hozzáadott értéke 13,2 százalékkal esett vissza, a mezőgazdaságé pedig 2,1 százalékkal mérséklődött. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 12,2 százalékkal csökkent. 

A háztartások tényleges fogyasztása 6,8 százalékkal mérséklődött, a fogyasztási kiadás pedig 8,4 százalékkal. Az átlagnál kisebb mértékben mérséklődött egyébként a tartós (8,2 százalék), a féltartós (11,3 százalék) és a nem tartós (2,1 százalék) termékekre fordított kiadások volumene. A szolgáltatások esetében viszont drasztikus, 24,8 százalékos zuhanás történt. 

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 13,5 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Ezen belül az építési és gépberuházások egyaránt jelentősen visszaestek. 

(forrás)

About regio34

Check Also

2003-BAN EZEN A NAPON NÉPSZAVAZÁSON DÖNTÖTT MAGYARORSZÁG AZ EU-TAGSÁGÁRÓL

Az országos népszavazás a maga 45,62 részvételi százalékával eredményes volt, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76%-a támogatta …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük