Home / Egyéb / Koronavírus: katasztrófa lehet az iskolabezárásokból

Koronavírus: katasztrófa lehet az iskolabezárásokból

Bár a járvány lassításának egyik fontos eszköze volt, hogy bezártak az iskolák, az ENSZ főtitkára, António Guterres most arra figyelmeztetett, hogy ez akár nemzedéki katasztrófához is vezethet.

Kiemelten fontos, hogy a diákok a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett visszakerüljenek az iskolapadba – vélekedett az ENSZ-főtitkár. “Ehhez elengedhetetlen, hogy párbeszédet folytassunk a szülőkkel, a gondviselőkkel, a tanárokkal és a fiatalokkal” – tette hozzá.

Miközben az új koronavírus továbbra is gyors ütemben terjed világszerte, számos területen, így Magyarországon is csendesedni látszik a járvány. Fel ugyan nem lélegezhetünk teljesen, a mostani nyugodtabb időszak ugyanakkor lehetőséget teremt az elmúlt hónapok történéseinek kiértékelésére. 

Július közepi adatok szerint mintegy 160 országban zártak be az iskolák, ami több mint egymilliárd diák életét érintette, miközben legalább 40 millió gyerek maradt ki az óvodából. Ehhez társul az a több mint 250 millió gyerek, aki már a járvány előtt sem járt iskolába. Eközben a fejlődő országok középiskolás diákjainak mindössze negyede sajátítja el az alapvető készségeket az oktatás során. 

(forrás)

About regio34

Check Also

ÁPRILIS 16. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGI ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Az első gettókat a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük