Home / Egyéb / Erős csapattal indult a KEMHESZ az országos horgász csapatbajnokságon

Erős csapattal indult a KEMHESZ az országos horgász csapatbajnokságon

A hétvégén rendezik a szegedi Matyi-éren a Magyar Országos Horgász Szövetség legnagyobb versenyét, a tagszövetségek csapatainak országos bajnokságát. A 160 induló között ott van megyénk 8 fős csapata is. Tavaly a KEMHESZ horgászai a hatodik helyen zárták az országos versenyt és idén is jó szereplésre számítanak.

Csütörtökön a szabadon választott, majd pénteken a kötelező edzésen gyakoroltak a csapatok, a lehetőséggel minden induló élt. Tagszövetségenként nyolc főből ál egy csapat, a négy felnőtt mellett egy-egy versenyző szerepel az U15, az U20 és U25-ös korosztályból, valamint egy női tag teszi teljessé a társaságot.

A kétszer négy órás versenyre szombaton és vasárnap kerül sor, a horgászatot kétórás felkészülés és tíz perces etetés előzi meg. A versenyzők csak finom szerelékkel, úszóval foghatnak halat, a különféle technikákról mindenki saját maga dönthet.

A KEMHESZ csapatát Szerencse Zoltán vezeti, a gárdát erősíti a világ és magyar bajnok Csőregi Balázs, valamint Nagy Hunor magyar válogatott, ők mindketten az esztergomi Vasas Horgászegyesület tagjai, vagy Iglódi Réka, aki az egyéni országos bajnokságban a nyolcadik helyen áll. A csapat segítői között több olyan horgász található, aki ismeri az itteni vizet és eredményesen szerepelt a Matyi-éren rendezett versenyeken, mint például Szász Attila, aki megnyerte a Maros Mix Kupát.

A versenyzők névsora:

Csőregi Balázs

Csőregi Ferenc

Iglódi Réka

Kovács Marcel

Nagy Hunor

Sasvári József

Szalai Tamás

Vörös Renátó

Szöveg és fotók: KEMHESZ

About regio34

Check Also

ÁPRILIS 16. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGI ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Az első gettókat a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük