A munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni
Eredete egészen 1817-ig, az angol ipari forradalomig nyúlik vissza, ekkor fogalmazták meg először a „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogent, ekkor ez tüntetésekkel és sztrájkokkal követelő kezdeményezés hamar kudarcba fulladt.
1886. május 1-én Chicagóban munkás szakszervezetek szerveztek sztrájkot a 8 órás munkaidő bevezetéséért, 350 ezer munkás mozdult meg. Május 4-én a haymarketi zavargásban zavargásban 7 rendőr és 4 tüntető vesztette életét.
1889.júliusában Párizsban megalakult a II. Internacionálé, a munkásság szervezeteinek nemzetközi egyesülése volt, melyen úgy határoztak, hogy a három évvel korábbi chicagói tüntetés kezdetének negyedik évfordulóján,1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel országszerte a nyolc órás munkaidő bevezetéséért, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért. Az évek során a nemzetközi szakszervezetek és munkásmozgalmak munkájának köszönhetően bővültek a munkások jogai és lehetőségei és a munkásünnep nemzeti ünneppé nőtte ki magát számos országban.
A kommunista rendszerek kiemelt ünnepként kezelték. A szocialista országokban fényes külsőségek közepette ünnepelték. Hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap volt, amelyen nagyszabású, látványos felvonulásokkal „a gazdasági és szociális vívmányokat” ünnepelték. A kommunista rendszerek bukása után május elseje a munkavállalók szolidaritási napja lett, a külsőségek elhagyásával számos helyen majálisokat rendeznek ilyenkor. A világ nagyvárosaiban a szakszervezeti szövetségek szerveznek megmozdulásokat, amelyeken főként a munkavállalói jogok védelme, érvényesítése, méltó bér és nyugdíj, a munkahelyek megőrzése szerepel követelésként.