Home / Friss hírek / Ma 30 éve volt az első szabad választás

Ma 30 éve volt az első szabad választás

A pártállami diktatúrából a demokratikus államrendbe való tárgyalásos átmenet és egy több hónapig tartó kampány lezárásaként 1990. március 25-én megtartották az első szabad választást.

Tizenkét politikai pártnak sikerült országos listát állítania, a szavazók részvételi aránya az első fordulóban 64,5 százalékos volt. A választások eredményeként az MDF 164, az SZDSZ 91, az FKGP 44, az MSZP 33, a FIDESZ 22, míg a KDNP 21 képviselőt küldhetett a május 2-án összeült, új országgyűlésbe. Az Antall József által vezetett MDF a FKGP-vel és a KDNP-vel alakított koalíciós kormányt.

Addigra két nemzedék nőtt fel anélkül, hogy szabadon dönthetett volna politikai vezetőiről. A kommunista diktatúra alatt ugyanis nem voltak szabad választások. Az utolsót 1945-ben tartották. Ezért az 1990-es tavaszi országgyűlési választásokkal kezdetét vette a szabadság korszaka Magyarországon. 

A rendszerváltoztatás hónapjaiban mindenki megtapasztalhatta, hogyan alakul át a diktatúra demokráciává, a tervutasításos gazdaság piacgazdasággá, a kizárólagos állami tulajdon magántulajdonná, hogyan lesz az egypártrendszerből többpártrendszer. Mit jelent a demokratikus pártok közötti politikai versengés. Miként győzött a nemzeti függetlenség a kényszerszövetségek (KGST, Varsói Szerződés) felett, és miként lép a vélemény-, a sajtó- és szólásszabadság az egyirányú tömegtájékoztatási monopólium helyébe. 1989–90 forradalma nálunk nem követelt véráldozatot. A kommunista rendszer megdöntését széles néptömegek kényszerítették ki Magyarországon és szerte Közép- és Kelet-Európában. A társadalom rég nem látott határozottsággal vett részt utcai tüntetéseken, ünnepelte meg március 15-ét és október 23-át, nyilvánította ki elkötelezettségét a szabadság és a nemzeti függetlenség mellett.

A kampányban megjelentek különböző szellemesnek szánt rigmusok, mint például a „tudjuk, merjük, tesszük” (SZDSZ), „Bort, búzát, békességet” (FKGP), „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” (Fidesz), „Hit, remény, szeretet” (KDNP), vagy a nyugodt erő, biztos kéz jelszavának hangoztatása az MDF-nél.

30 év telt el azóta. Az elmúlt időszakban érdekes a demokrácia, a sajtó- és véleményszabadság átalakulása.

30 éve a mai kormánypártnak a szlogenje a „Hallgass a szívedre!” volt. Vajon a hétfői szavazásnál a szívükre hallgattak a fideszes honatyák? Hiszen enélkül a színház nélkül meghosszabbíthatták volna a vészhelyzetet, csak nem időkorlát nélkül, de ezt semmi nem is indokolja. Mégsem tették, ehelyett politikai csatát generáltak.

6 nap múlva a Fidesz átveri a felhatalmazási törvényt sima kétharmaddal az országgyűlésben, nem lesz szükségük az ellenzékre.

Vajon ha most a szívére hallgat egy átlag szavazó, őket választja? Talán 2022-ben megtudjuk.

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.