Földi Imréről Tatabányán 2009-ben sportcsarnokot neveztek el, aki sportágában kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Az 1938-ban Kecskeméten született Földi Imre Tatabányána bányánál lett lakatos. 1955-től 1978-ig a Tatabányai Bányász súlyemelője volt ezalatt 1959-től 1977-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első nemzetközi versenye 1959-ben Varsóbanvolt, ahol bronzéremmel mutatkozott be a világnak.
Öt olimpián, 10 világbajnokságon és 13 Európa-bajnokságon szerepelt. 35-ször javított világcsúcsot. Súlycsoportjában a nyomás örökös világrekordere, mivel 1972-ben ő nevéhez tartozott a csúcsbeállítás. 13-szoros magyar bajnok. A sportág egyik legeredményesebb magyar képviselője, rajta kívül nincs még olyan versenyző, aki tizennyolc éven keresztül a világ élvonalához tartozott. Pályafutása alatt húsz alkalommal állított fel világcsúcsot és ötven alkalommal magyar csúcsot.Öt olimpiai részvételével is világcsúcstartó, minden alkalommal pontszerző helyen végzett.
Földi Imre 32 évesen, 1972-ban, negyedik olimpiáján szerezte első és egyetlen olimpiai bajnoki címét. A müncheni diadal ugyanakkor akár a harmadik sikere is lehetett volna az ötkarikás játékokon.
Az 1964-es tokiói olimpián Földi az utolsó körig vezetett, de a végjátékban a szovjet Alekszej Vahonyin 5 kilóval többet lökött, így összesítésben 2,5 kilogrammal a tatabányai versenyző elé került.
Négy évvel később, Mexikóvárosban az iráni Nassirivel csatázott az aranyéremért, végül hajszálra ugyanolyan eredménnyel végeztek. A legfényesebb medália végül a perzsa versenyző nyakába került, alatta ugyanis 30 dekával (!) kevesebbet mutatott a mérleg, mint Földi alatt – ennek a kis testsúlykülönbségnek következtében a magyar versenyzőnek ismét meg kellett elégednie a dobogó második fokával a súlyemelés történetének egyik legszorosabb párbajának végén.
1972-ben viszont már nem volt pardon! A müncheni olimpián méltóképpen vágott vissza az iráni fiúnak, világcsúccsal szerezve meg a magyar súlyemelősport első olimpiai aranyát. Földi lökésben tett szert döntő előnyre – Nassirinak világcsúcsot kellett volna emelnie legerősebb fogásnemében, hogy felülkerekedjen a magyar versenyzőn, de két kísérletéből egyszer sem járt sikerrel. Az iráni sportember a verseny után elsőként gratulált az újdonsült bajnoknak.