Home / Friss hírek / Tiszta Amerika!

Tiszta Amerika!

Oroszlányban első alkalommal láthattak a Gárdonyi Sportcentrumba kilátogató érdeklődők 10 yardonként felfestett vonalazású footballpályát.

2020. március 1-én a szemerkélő eső és tavaszinak semmiképp sem mondható időjárás. Igazi football idő! Persze a labda inkább tojás alakú, nem pedig kerek, sípcsontvédőt is hiába keresnénk a játékosokon, van azonban vállvédő és sisak.

Vasárnap délután a Tatabánya Mustangs és a Budapest Titans amerikai foci csapatai tartottak közös edzést, ezen belül mérkőzés elemeket gyakorolva ütköztek meg egymással az oroszlányi műfüvön.

Hogy miért éppen Oroszlány? Nos, a választ Varga Tamástól, a másfél éve alakult Oroszlány Bears szakosztályvezetőjétől tudhattuk meg, aki szintén ott volt a „zöld gyepen”, mint aktív játékos.

Az idei évben, a Divízió 2-ben induló Mustangsban játszunk mi Bears játékosok, kölcsönben. Egyesületünk elsősorban az utánpótlásra koncentrál, de ha már felnőtt korú játékosaink is vannak, szeretnénk játéklehetőséget biztosítani nekik. Így kerültünk kapcsolatba a tavalyi másodosztály ezüstérmesével, a Tatabányával és tíz felnőtt játékosunk velük készült már a tél során is. Ennek a felkészülésnek a finiséhez közeledünk, hiszen március 15-én, Diósdon megkezdjük a bajnoki menetelést, előtte azonban mindenképp szerettük volna megmutatni magunkat hazai közönség előtt is, ezért került a Titans-sal közös edzésünk helyszíne Oroszlányba.

A szakvezető szerint a felkészülést jól szolgálta a vasárnapi közös erőfelmérés. Az első osztályban szereplő budapesti alakulat kemény ellenfélnek bizonyult, a kilátogatók nézők pedig látványos megoldásoknak tapsolhattak és láthatták, hogy a Bears kölcsönjátékosai is állják a „sarat”!

About regio34

Check Also

MA VAN A VÍZ VILÁGNAPJA

Az 1993 óta ünnepelt világnap célja, hogy ráirányítsa figyelmünket az édesvíz fontosságára, valamint az édesvízi …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.