Home / Egyéb / OSE Lions: Megvan a Bronz!!!
Megvan a BRONZ!

OSE Lions: Megvan a Bronz!!!

NBI B csoport, rájátszás a 3. helyért, második mérkőzés: MEAFC – OSE Lions 69-84

Idegenben harcolta ki az OSE Lions az NBI B harmadik helyéért járó bronzot!

forrás: oselions.hu

Miskolcra utazott az OSE Lions csapata lejátszani a bronzmeccs második mérkőzését  a MEAFC vendégeként. A Krajnyik “Akác” András sportcsarnokban lebonyolított első fordulót magabiztos 91-69-es győzelemmel tudta hozni a Lions, így már csak egy győzelemre állt attól, hogy az aktuális szezont a harmadik helyért járó bronzzal zárja. A csapatot egy kis számú, de annál nagyobb hangulatot varázsoló szurkolócsapat követte Miskolcra.

Forrás: oelions.hu

Vavra András csapata – talán a tét miatt – egy kicsit nehezen indult be és a mérkőzés első negyedét 17-18-as, 1 pontos vezetéssel zárta. A második negyedben már magabiztosabb játékot mutattak az oroszlánok így már 6 pontos előnnyel zárták a 2. negyedet, így a félidőben 7 pontos előnnyel ülhettek le a játékosok. A második félidőben már látszott, hogy a bronz már a hazainduló csapat nyakában lehet és ezt a pályán folyó játékkal is megerősítették. 17-21 és 19-23 lett a második félidő eredménye, így BRONZÉREMMEL térhetett haza az OSE Lions!

A kisszámú, de annál nagyobb hangú szurkolótábor. Forrás: oselions.hu

Vavra András: “Végig kontrolláltuk a mérkőzést, minden negyedet megnyerve, ami a Miskolc idei hazai szereplését tekintve nem könnyű dolog. Gratulálok a csapatnak és köszönöm a játékosoknak a kitartó munkát. Hosszú és nehéz szezonunk volt, minden tiszteletem az övék. Köszünjük szurkolóinknak is a támogatást, és természetesen a vezetőségnek, háttérstábnak, nekik is rengeteg munkájuk volt ebben a szezonban.”

A mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottak és így a pontgyártásban is kiemelkedtek: VARGA 10, RACKLEY 14/3, HORVÁTH 9, KOVÁCS 17

A történethez még hozzátartozik, hogy a Vasas Budapest a kiharcolt feljutás ellenére nem vállalja az élvonalbeli szereplést, így az MKOSZ dönt arról, hogy feltölti-e az első osztályt vagy sem , ha a szövetség a feltöltés mellet dönt, akkor még mindig kérdéses, hogy ki lesz az a csapat akit felkérnek erre a szerepre. Beck Ferenc, az OSE Lions elnöke ezzel kapcsolatban a bb1.hu megkeresésére azt nyilatkozta: “Nagyon sajnálom, ami történt, én oroszlányiként tudom, milyen érzés ez. Arra jelen pillanatban nem tudnék sem határozott igent, sem pedig határozott nemet felelni, hogy mi lenne akkor, ha az MKOSZ felkérne bennünket, mert ez már elnökségi hatáskör, erre azért fel kell készülni, és össze kell hívni az elnökségi ülést.” Az MKOSZ június 15-én dönt…

Forrás: oselions.hu bb1.hu

About regio34

Check Also

FORGALMIREND-VÁLTOZÁS ÉS ÚJ BELÉPTETÉSI RENDSZER A SZENT BORBÁLA KÓRHÁZBAN

A kórház Facebook oldalán az alábbi közleményt tette közzé: A Szent Borbála Kórház járványügyi célra …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük